|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Orbán Béla 1999. november 16.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi és Matematikai Szakosztálya és a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság munkatársai Kolozsváron évi munkaülésük keretében tudományos értekezleten számoltak be kutatási területük eredményeiről és a matematikatanítás legkorszerűbb módszereiről. A közelmúltban minimálisra csökkentették a magyar nyelvű matematikai képzés lehetőségét, nem alakulhatott ki szabatos matematikai szaknyelv. Ezért is szükségesek az ilyen munkaülések. A tudományos értekezlet végeztével dr. Kása Zoltán egyetemi tanár, dékán-helyettes meleg szavakkal köszöntötte a kolozsvári matematikai élet jeles képviselőit, dr. Balázs Márton, dr. Orbán Béla és dr. Páll Árpád nyugalmazott egyetemi tanárokat hetvenedik születésnapjuk alkalmából. Az összejövetel baráti beszélgetéssel ért véget. /Matematikusok egymást között. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./2002. május 15.Kilenc Hargita megyei város, valamint a megyei tanács tagjai máj. 14-én létre hozták Hargita Megye Helyi Infrastruktúra-fejlesztési Egyesületet. Összefogással sikerrel pályázhatnak fejlesztésre szánt hitelekre. Orbán Bélát, a megyei tanács területrendezési aligazgatóját választották az egyesület ügyvezető elnökévé. /Egyesület infrastruktúra-fejlesztésre. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 15./2006. november 8.November 4–5-én a MIÉRT, a besztercei MADISZ-szal és az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztályával közösen a magyar fiatal polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok részére önkormányzati képzést szervezett. A képzésen közel hatvanan vettek részt az ország különböző megyéiből. Az első napon Cseke Attila államtitkár, Lőrincz Csilla tanácsos, Orbán Béla, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium szakembere, Juga Tibor főelőadó, valamint Palkó Erika tanácsos tartottak előadást. Másnap Porcsalmi Bálint, a Hírközlési és Informatikai Minisztérium kabinetigazgatója, Kelemen Hunor képviselő és Fekete Emőke államtanácsos szólt a jelenlevőkhöz. Végül Borboly Csaba MIÉRT-elnök összegezte a két nap során elhangzott információkat. /Márton Edina: Beszterce. Új jogszabályok és lehetőségek helyi közösségeknek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./2010. október 29.Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont). Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”. A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének. Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt. De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel: A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki. Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában. Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója. A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.) A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban. Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát. Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom! A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál. Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak. Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít. Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató. Előzmény: Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1. Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja. Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall. Alternatív tankönyvválaszték Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel. Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez. Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.” Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók. A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá. Esélyegyenlőtlenség Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők. Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!” Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében. Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges. A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol. Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem. Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész. B. Kovács András 2016. május 12.Mesél a torony, a Fejedelmi kapuA gyulafehérvári székesegyház a magyar történelem egyik monumentális tanúja, számos történelmi személyiségünk hamvait is befogadó épülete. Szent István 1009-ben alapította az erdélyi püspökséget, s székesegyházának első felépítménye már a 11. században elkészült. A későbbi átalakítások után gótikus karaktert mutató székesegyház és a szomszédságában álló reneszánsz érseki palota Erdély egyik legszebb műemlékegyüttese. Ennek állaga sajnos az évezred végére igen leromlott, az utóbbi évek erőfeszítései eredményeképpen azonban az épületek mára szinte teljesen megújultak. Az évek óta tartó felújítás néhány napja újabb állomásához érkezett. Befejeződött a Szent Mihály-székesegyház déli tornyának felújítása és a Fejedelmi kapu akadálymentesítése. „A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség megkülönböztetett módon foglalkozik a székesegyház és az érseki palota állapotával, méltó módon történő karbantartásával, helyreállításával. Egy ilyen jellegű középkori épületegyüttes megköveteli az állandó helyreállítási munkálatokat – írta beszámolójában sok évvel ezelőtt Szász János, az érsekség akkori gazdasági igazgatója. – Az utóbbi évszázad restaurálási munkálatainak kiesése következtében a 90-es évek elejére több helyen is sürgős feladattá vált a felújítás. 1999-ben a gyulafehérvári érsekség és a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal között létrejött egyezmény nyomán átfogó helyreállítási programterv született. Az anyagi források szűkössége miatt azonban elsősorban részfeladatok és sürgősségi beavatkozásokra került sor 2005-ig. A Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szülőföld Alap, Románia Művelődési és Vallásügyi Minisztériuma, valamint partnerszervezetek és a hívek támogatásának köszönhetően a jubileumi évben befejeződött a déli torony homlokzatának kőrestaurálása, a Lázói-kápolna felújítása, valamint a Kolonics István által 1877-ben épített orgona restaurálása. A szakemberek által is elismert munkálatok arra serkentenek, hogy a helyreállítási munkálatokat tovább folytassuk, újabb feladatokat vállaljunk” – jegyezte le a beszámoló írója. A munkálatok pedig az ígéret szerint folytatódtak, a templom szentélyét, a kórust, a rózsaablakot helyreállították, a torony külsejének kőrestaurálása is megtörtént, az érseki palota külső és udvari homlokzatát is felújították. A munkálatok értéke igen magas összegre rúgott, az érsekség ezt önerőből nem tudta volna fedezni. Az adományok begyűjtése mellett sikerült a romániai illetékes hatóságokkal is megállapodásra jutni, így a helyreállítási munkálatok tetemes részét a Román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet finanszírozta. A középkori gyulafehérvári római katolikus székesegyház déli tornyának belső felújítása és megközelíthetővé tétele a látogatók számára című pályázat kedvezményezettjeként az érsekség néhány nappal ezelőtt egy újabb projekt munkálatainak befejezését ünnepelhette. A helyreállítás során a szakemberek megnyitották a székesegyház Maiestas Domini kapuját, itt egy lift elhelyezésével lehetővé tették a mozgássérültek kerekes székkel való közlekedését, a másik fontos munkálat a hétszáz éves torony belsejének felújítása és látogathatóvá tétele volt. A norvég alap támogatásával létrejött felújítás koordinátora Márton Judit, a gyulafehérvári érsekség építészeti irodájának vezetője, tervezőépítésze pedig Tövissi Zsolt volt. A pályázat megírásában, lebonyolításában az érsekség munkatársai: Orbán Béla, Bajkó Teréz, Katona Katalin és Hegedűs Enikő művészettörténész közreműködött. Köszönet illeti az Európai Gazdasági Térségen belül Norvégia, Izland és Liechtenstein államokat és a támogatás lebonyolításában résztvevő bukaresti Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumot, a pályázatban partnerként résztvevő budapesti Teleki László Alapítványt, annak igazgatóját, Diószegi Lászlót. Az átadó ünnepségen Dr. Jakubinyi György beszéde és igehirdetése után Mircea Hava polgármester, Hegedűs Csilla, az RMDSZ Kulturális Főosztályának ügyvezető alelnöke és Matei Drîmbărean, Fehér Megye Kulturális és Nemzeti Örökség Felügyelőségének igazgatója méltatta a projekt megvalósulásához szükséges erőfeszítéseket és azok eredményét. Az ünnepséget Borsos Edit énekművész színezte (orgonán Bakos Levente kísérte), a torony és a lift felszentelése után a székesegyházat Vass Csongor levéltáros mutatta be a vendégeknek. Izgalmas kaland volt a közönség számára a sok száz éves, csupán „ember szélességnyi” lépcsőn a torony belsejébe följutni és ott a székesegyház történetét bemutató kiállítás tárgyaival megismerkedni. A toronytárlat egyik legérdekesebb látnivalója az a mini lapidárium, melynek emlékeit – a szentély külső falán elhelyezett 13. századi kőfaragványok másolatát – közelről szemlélheti meg a látogató. A bibliai alakok korabeli ábrázolása mellett láthatjuk itt a középkor jellegzetes ornamenseit és figuráit, szárnyas gyíkok, oroszlánok, tigrisek, szörnyecskék és angyalok hadát. Mint Hegedűs Enikőtől, a tárlat vezetőjétől megtudtuk, a kiállításon az egyházmegye más templomaiból begyűjtött emlékeket is bemutatnak, többek között egy ritka Szűz Mária-ábrázolást, a Freisungi Immaculata kegykép szobormásolatát. A toronyban helyezték el a székesegyház néhai barokk oltárának táblaképeit is, és egy érdekes makettet, ami az 1909-es ásatáskor a sekrestye padozata alól előkerült 11–12. századi keresztelőkápolna kör alakú alapját rögzíti kicsinyített gipszmásolatban. A kiállítás látnivalói mellett érdekes térélmény maga a toronybelső is az újonnan kialakított lépcső szerkezetével. Első látogatókként a lépcsőkön fölfelé kapaszkodva az erős kinti légmozgás afféle „szélorgona játékát” is élvezhettük, végül „emelkedett” élmény volt az ablakokból – a majdnem 28 méteres magasságból – a felújított várra letekinteni. S a felújítást vezető építész, Márton Judit szavaiból megsejthetjük, hogy egy ilyen projekt megvalósulása nemcsak szakmai kihívás, de személyes belső vezérlés általi emberi vállalás is. „Kétéves periódusnak a lezárását ünnepeljük, amelyben az első év első fele a pályázat megírásával és annak izgalmaival járt, majd azt követte az elbírálási időszak. A második év a megvalósításról szólt. Az elmúlt két évben nagyon gyakran érezhettük a jó Isten gondviselő szeretetét, és nagyon sok jó ember segítő szándékát. S így közösen létrehozhattunk valami szépet, jót az emberek örömére és remélhetőleg a jó Isten dicsőségére. S ha a toronyból az ablakok üvegezett zsalugáterein keresztül messze-messze nézek, s ha tekintetem találkozik Isten tekintetével, elgondolkodom, hogy emberként vajon hogyan alakultunk, amíg az adott körülmények között próbáltunk valami nemesben és szépben a jó Istennek munkatársai lenni.” Pacsika Emília Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. szeptember 22.Nem panaszkodik a kopjafafaragó, csak szóvá teszi azt, ami nyomjaAz ő kopjafái jelölik nagy személyiségek sírját, történelmi eseményeknek állított örök emléket. székely kapuk is az ő keze nyomát viselik, mégis kevesen tartják számon a gyergyószentmiklósi Orbán Bélát. Már csak nyaralni jár haza Orbán Béla. Az év nagyrészét Magyarországon tölti, gyergyószentmiklósi lakását viszont fenntartja. Többször jelezte, hangot adna fájdalmának, minap sikerült alkalmat teremteni a találkozásra. Sok-sok fényképpel érkezett, amelyeken alkotásai láthatók. Előkerül a Tarisznyás Márton sírhantja fölé készített kopjafa fényképe. A nyolcvanas évek elején faragta azt, hogy az 1980-ban elhunyt múzeumigazgató sírját jelölje. Amióta a család márvánnyal fedte a sírhelyet, e kopjafa a múzeum udvarán található, restaurálva. Fényképen van a Kiss Antal emlékét őrző alkotás is, korábban minden március 15-én megkoszorúzták. Kétágú kopjafa, mely korábban a gyergyószentmiklósi művelődési ház melletti parkban nagy becsben volt, most – mondja neheztelve – el van dugva egy fa alá. Mutatja az enyedi pap megrendelésére Karancsi Sándorral közösen készült faragott tévéasztalt, a szintén odaszánt címereket, majd újabb képsorok következnek, a gyergyószentmiklósi református templomba faragott szószék, az úrasztala, Erdély- és Gyergyó-címer. Budapesten is van székely kapuja, lányának portája előtt áll – igazolja egy fotográfia. Orbán Béla Kós Károly-díjas is. A Hét vezérért kapta, mely 3,5 méteres kopjafákból áll a Fradi-pályán, a centenárium alkalmával avatták. „Hét van felállítva, de nyolcat faragtunk társammal, az utolsó nem tudjuk, hová lett, ki sem fizették a munkadíját” – mondja az idős fafaragó, és hozzáteszi, nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor elmAradt a javadalmazás. „Összesen tíz kopjafát faragtam ingyen, csak a fa árát kaptam” – jelenti ki Orbán Béla, és egy papírlapon mutatja is a felsorolást: ugye, a Hét vezér-együttes nyolcadik kopjafája, a Kiskunmajsára faragott ötméteres, a kultúrháznál lévő kettős alkotás, két kopjafa a Gac-oldalban... De ez csak a kopjafák sora, hozzájuk társul a Gac-oldali tölgyfatábla, a városbejárathoz tervezett makett, amely talán ajándék lett valamelyik testvértelepülésnek. A Mária-szobrot keretező székely kapuért a megegyezett összegnek csak felét kapta, szűkös volt akkor az eklézsia. „Tehát összesen több mint tízezer lej értékben faragtam a városnak. Most pedig beadtam egy kérést, hogy a téli hónapokban, amikor amúgy is Pesten vagyok, csökkentsék le a lakásom fűtésköltségét, és azt mondják, nem lehet. Ennyit nem érdemeltem meg. Ezt akartam elmondani, ez nyom” – mondja a 84 éves ember. Orbán Béla Kibéden született 1932-ben, Székelykeresztúron, a tanítóképzőben tanulta a fafaragást. Haáz Sándor, a Filharmónia vezetőjének édesapja volt az osztályfőnöke, rajz- és kézimunkatanára. Később is tartotta vele a kapcsolatot, a népviseletes kötetéhez Orbán Béla adta a kibédi szőttest. A hadseregben műszaki főiskolát végzett, ami egyenértékű a géptervező üzemmérnöki végzettséggel. Egy évig volt tiszt, de nem szerette a hadsereget, Sófalvára ment tanárnak, majd volt szovátai kultúrház-igazgató, dolgozott Csíkszeredában. Mint mondja, nevéhez fűződne a Hargita együttes megalakulása, ha erről is meg nem feledkeztek volna. Miután Gyergyószentmiklósra kihelyezték, kezdett faragni. Első alkotása a szövödénél megrendelt élmunkástábla volt. Bár sokakat bevezetett a vésőforgatás tudományába, olyan tanítványa nincs, akire ráhagyná tudását. De azért üzen az ifjabb fafaragóknak: „a kopjafa motívumrendszerét lehet túlokoskodni, de csak kevés szabály van: a férfiak kopjafáját zárt, a nőkét nyitott motívummal kell befejezni, a köztes motívumok közé pedig megszakítás kell. Egyéb törvény nincs, Haáz Sanyi bácsi is megmondta, a többi csak belemagyarázás. Mert honnan ered a kopjafa? A kopjás meghalt, és fejfaként sírjára szúrták kopjáját. Aztán stilizálták, faragták, így lett a kopjafa.” Üzeni azt is, hogy csak tölgyfát használjanak, öleset, a közepét ki kell vágni, abból nem szabad faragni. Ha külsőbb rétegekből lesz az alapanyag, nem reped majd annyira. Orbán Béla tavalyig faragott itthon. Ma már csak a lánya pesti műhelyében veszi kézbe a szerszámokat, kisebb alkotásokat, képrámákat, gyertyatartót, falilámpát, kazettát készít csak. Azt mondja, betelt az idő. Balázs Katalin Székelyhon.ro lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
